Amerikai Autó

Az EU-n kívülről használtan, egyedileg behozott járművek forgalomba helyezéshez szükséges tanúsítása

A jármű alvázszámának ismeretében tudjuk eldönteni, hogy rendelkezünk-e a típusra meghatározott – és a forgalomba helyezéshez szükséges – adatokkal. Amennyiben adatbázisunkban szerepel a jármű, annak általunk történő bevizsgálása szükséges. A bevizsgálás tartalma néhány, a járműre jellemző adat rögzítése. Ezt telephelyünkön végezzük – kivételesen indokolt esetben elvégezhető az ügyfélnél is - majd elkészítjük a hatóság részére az egyedi fogalomba állításhoz szükséges tanúsítványt és jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvet a jármű bevizsgálása után néhány nappal (cca. 1,5 hét, mivel a tanúsítvány Hannoverből érkezik) adjuk át. Természetesen ez csak akkor ilyen „egyszerű”, amennyiben a jármű bemutatott állapotában megfelel az előírásoknak. Ha módosítás szükséges, annak végrehajtásáról is meg kell győződni. (Jellemzően lámpákkal lehet probléma).

Az eljárás azonos az Európa több országában (pl.: Németország, Olaszország, Spanyolország, Bulgária) szokásossal. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a társaságunk által kiállított tanúsítványt és jegyzőkönyvet az egyedi forgalomba helyezési eljárásban elfogadja.

Amennyiben további információkra van szüksége, kérjük keressen meg minket, készséggel állunk rendelkezésére.

Halász György (gyorgy.halasz@hu.tuv.com, tel.:+06 30 970 6055) TÜV Rheinland-KTI Kft. www.tuv-kti.hu